2013. január 20., vasárnap

Tirol

Hogy melyik  varázslatos hely a kedvencem? Mondhatnám, hogy valamennyi, de azt hiszem az első élmény, az első táborozás az. Ezért tértünk vissza több alkalommal is Tirolba, hogy minél többen megismerjék és megszeressék.

Stanzach
Nagy lelkesedéssel készültünk az útra, 1995 június 24.-én hajnalban 52 utas várta izgatottan az autóbuszt  (már ekkor gyermek- és ifjúsági táborként működött a JEKA, ebben az időben  még meghatározták a felnőttek számát, 10 kísérő utazott a 42 gyerekkel).
Érdekes, most senki sem fáradt, álmos, a hosszú út során. Minden új és izgalmas, a többségnek ez az első külföldi útja.

Útközben, hogy a lábainkat megmozgassuk, városnézésre indultunk Innsbruckban, Tirol fővárosában. 

A "Kiss csapat" Innsbruckban

Sétálunk az óvárosban a Goldenes Dachl, a Hofkirche, és egyéb látványosságok között, majd indulunk tovább Mieminger csodálatos panorámafennsíkján és a Fernpasson  keresztül szálláshelyünk Stanzach felé.
Mészkősziklás csúcsokkal körülvett  völgyben található a tágas, vadvirágos rétekkel övezett Stanzach, a Lech és a Namlos folyók találkozásánál.

Megérkeztünk, kezdődhet a nyaralás! Irány a szép kis tiroli ház, a szállás elfoglalása! 

Ez a  szállás az otthonunk egy hétig
Holnap kezdődhet a nagy kaland, a környék felfedezése.

Szikrázó napsütésre ébredtünk, a környező csúcsokat friss hó borította.

A környék felfedezése

Klassz játszóteret fedeztek fel, érdekes kavicsokat gyűjtöttek, találkoztak ukrán fiatalokkal és már meg is volt a foci és kézilabda rangadó időpontja. Napközben kaland, kirándulás, este színes programok: sport, kézműves foglalkozások, vetélkedők,  diszkó.

Készülődés a felvonóhoz




Júniusban hógolyóztunk
Másnap izgatottan készülődtünk  a Jöchelspitze meghódításához, Bach faluból kétüléses felvonóval  1768 m magasságig, és tovább gyalog. Nem is gondoltuk, hogy itt még hógolyózni is fogunk.
Következő túránk az 1103 m magasságban lévő, festett házairól híres Holzgauból indul, célunk a simmsi vízesések. A „séta” nem megerőltető, az élmény viszont magával ragadó.

Holzgau

És most jöhetnek a kastélyok! Félnapos kirándulásra csábít Lajos király nyári rezidenciája. Az útvonal: Reutte, majd a Plansee kék vize mentén, a misztikus Ammerwaldon keresztül Linderhofig. A Versailles-re emlékeztető barokk kastélyt csodálatos kertek és pavilonok veszik körül.

A Plansee és a Linderhof kastély

Egész napos kirándulás a Bajor-kastélyokhoz. Reutten keresztül jutunk el Füssen-Hohenschwangauba. Itt megcsodálhatjuk II. Lajos bajor király „őrült álmát”: Neuschwanstein mesebeli kastélyát, melyet egy színházi díszlettervező tevei alapján, kizárólag  schwangaui márványból, „Csipkerózsika-stílusban” építtetett. ( Amit itt még megsúgnék, a kastélyokba a tanulók belépése ingyenes!) 

Neuschwanstein mesebeli kastélya
Délután egy könnyed séta a határ menti középkori városban, Füssenben.

Séta Füssenben

Ezen a természeti szépségekben gazdag vidéken egész évben találtok programot. Télen a síelők veszik birtokukba a felvonókat, síterepeket. 
Jó volt egy kis nosztalgia, álmodozás. A következő alkalommal kicsit messzebb, Írországba csábítom az érdeklődőket... :)

2013. január 10., csütörtök

Mint a mesében...

Pattog a tűz a cserépkályhában, nézem a képeket a szobánk falán, eszembe jut a sok kedves emlék, izgalmas utazás, vidám gyermekzsivaj, játék, kacagás. Neuschwanstein mese kastélya, Dover fehér sziklái, a misztikus Stonehenge, Írország kőkunyhói, a norvég fjordok, Svájc hegyóriásai, a  Francia Nagy Kanyon, fürdés és vadvízi evezés a Tarn folyóban…



Neuschwanstein mese kastélya
Amikor először láttam ezt a fotót valamikor a múlt század 90-es éveinek elején nem is gondoltam, hogy én is eljuthatok majd ide. 1994 őszén a Köznevelést lapozgatva érdekes cikket olvastam egy békéscsabai iskola ausztriai táborozásáról, mellette egy hirdetés a JEKÁ- tól: „ifjúsági és gyermek táborok Európa országaiban”. Így kezdődött: 1995 júniusában az ausztriai Stanzachban, a Lech folyó völgyében tartotta a „Kiss csapat” olvasó- és kézműves táborát. Ekkor jártam először a mesekastélyban.


A programok szervezésében, lebonyolításában, a „felhőtlen légkör” biztosításában sok segítséget kaptam a JEKA munkatársaktól. Segítségükkel bejártuk Európa országait: Anglia, Írország, Norvégia, Franciaország, Olaszország, Ausztria, Horvátország, Csehország, Szlovákia. Magával ragadott, beszippantott a JEKA. Mennyi mesés élmény, mennyi csodás vidék…

Pillanatok...
Hogy melyik hely a kedvencem? A következő bejegyzésemben elolvashatjátok! :)