2013. március 25., hétfő

Hurrá, Bohemia!




Central Bohemia Csehország Prága körüli központi tartománya, ide röpülünk most a képzelet szárnyán. Ez a kirándulás egy búcsúzó nyolcadik osztály utazása 2002 tanév végén.
Az utazási láztól izgatott "Kiss csapat" kora reggel kelt útra Ausztrián keresztül Csehországba. Tudjátok milyen sok csodaszép kastély és vár van ezen a vidéken? Mi oda - vissza útban is felkerestünk néhányat, pihenés képen, lábunkat nyújtóztatva sétáltunk a parkokban és a kastélyok termeiben. Lednicében a romantikus Lichtenstein-kastély francia kertjében és angol stílusú ősparkjában gyönyörködtünk a növény ritkaságokban és a farktollaikat szétterítő pávákban.

Lednice
Sétáltunk Telč  főterén,  melyet reneszánsz és barokk stílusú, változatos színekben pompázó házak ölelnek körül.
Telč  főtér
A kora esti órákban vették birtokukba szobáikat a Berounka folyó völgyében lévő JEKA házban a csöppet sem fáradt lányok és fiúk. Azt hiszem mondanom sem kell, hogy az első éjszaka nagyon kevés alvással telt el, hol az egyik, hol a másik szobából hallatszott duruzsolás, nevetgélés.

Szállásunk
A következő napokban sok érdekes kaland várt ránk, igaz az időjárás nem volt valami kegyes hozzánk, néhányszor meg is áztunk. A felnőttek kinyitották az esernyőt, felvették az esőkabátot, de valakiknek ez ciki volt, inkább bőrig áztak és cidriztek, de ők nem fáztak.

Esik, megáztunk...
Jártunk a Nižbor üveggyárában, ahol megcsodálhattuk a  híres bohhémiai kristályokat, figyeltük hogyan készül egy-egy termék.

Így készül a csodás kristály
Jól megáztunk az "aranyutcás" cseppkőbarlangoknál, de amikor Karlštejn váránál kiszálltunk az autóbuszból már szikrázó napsütésben sétálhattunk.

Karlštejn vára
És jön az "arany" Prága! Magyarul beszélő idegnvezető nénik jól megsétáltatták a csapatot a királyi vártól a Károly-hídon át a Vencel térig, de megérte. A délután kisebb csoportokban   lehetett  "csavarogni" az ó-városban. Ezután jött a meglepetés, a diszkó-hajó! Szabad program, aki szeretne részt venni a diszkózásban, az Prágában maradhat, és vonattal utazik "haza". A nyolcadik osztályosok mind ott is maradtak a tanáraikkal, mi "öregek" vissza mentünk a szállásunkra.

Prága

Arról még nem is meséltem, hogy  szállásunk a fővárostól mindössze 30 km-re, a festői szépségű erdős, hegyes, mezős "Cseh Karsztvidék" természetvédelmi területén a Berounka folyó völgyében van. Esténként a kirándulások után andalító sétákat tehetsz a folyó partján, vagy vonattal fél óra alatt bent vagy Prága központi pályaudvarán, a Vencel tér közelében.

A Berounka
Jártunk Melnik történelmi városkában, az Elba és a Vltava torkolatánál, meglátogattuk reneszánsz kastélyát, a felnőttek megkóstolhatták e fontos borvidék különlegességeit. Meghódítottuk a kokorini várkastélyt, ahová     vadregényes erdő öreg fái és sejtelmes sziklaképződményei között jutottunk fel.


Meghódítjuk Kokorin várát

Mint minden jónak, ennek a kirándulásnak is elérkezett az utolsó napja, ebéd után még egy búcsú séta, azután csomagolás és takarítás, hogy tisztán adjuk át a helyet a következő csoportnak.
Vár még ránk néhány élmény a haza felé vivő úton is.


Holnap indulunk haza

Először az Orliki tó partján fekvő, a XIII. században gótikus stílusban épített, majd a Schwarzenbergek neogótikussá átalakított Orlik várához érkezünk, csodás látvány tárul elénk.


Vízi  vár az Orliki tó partján
                 

Sétálunk Tábor városának főterén, majd tovább indulunk, hogy tegyünk egy romantikus sétát Červená Lhota  a Névtelen vár című filmből ismert "Vörös Kastély" körül. Egy esküvő zajlik épp a kastély falai között, az egyik kislány megjegyzi, hogy Ő is itt szeretné majd tartani az esküvőjét, olyan romantikus. Vajon teljesült az álma? : )
Červená Lhota, a "Vörös Kastély"
Lassan esteledik, még egy séta a  Vajgar-tó partján fekvő mediterrán hangulatú romantikus városban, Jindřichův Hradecben, azután az osztrák határ felé vesszük az irányt, indulunk haza.
Mennyi nyári élmény egy kirándulás alatt!



A csapat egy részének ez volt a kezdet a kalandok sorozatában, mert gyorsan eltelik az a néhány hét, és indulunk az Angol - Tóvidékre... Tarts velem Te is, várlak... : )

2013. március 13., szerda

Gyere velem, vár a vadregényes FRANCIA NAGY KANYON...2.



Kalandra fel! Újra itt vagyok, folytatom... : )


"Érkezéskor a JEKA helyi képviselője, Erik bácsi üdvözli a csoportot. Ellát minket program ajánlatokkal, jó tanácsokkal és feltölti élelmiszer készleteinket. Gyorsan kipakolunk, ismerkedünk a faluval, és persze nagyon várjuk már a vacsorát. A főtt ételek elkészítésében nem, de a krumpli pucolásban, terítésben és mosogatásban nekünk gyerekeknek is segíteni kell.

Vidám krumpli pucolás
Senki sem zúgolódik, amikor a nyakába akasztják a kötényt, vagy a kezébe adják a szivacsot. A finom vacsora után nem kell ágyba kergetni minket! Jól ki kell pihenni magunkat, mert a következő héten kezdődik a nagy kaland! 
Ismerkedés a faluval
Első kirándulásunk a falu fölötti kilátó hely
Megnézzük Aven Armand csodálatos cseppkő barlangjait. Elmegyünk Roquefort barlangjaiba is, ahol a híres sajt érlelődik. Az ínyencek nem csak nézelődnek, hanem kóstolgatnak is! És persze vásárolhatunk is belőle, így ha legközelebb bekukkantasz a szobánkba, nem biztos hogy a több napos zoknik és edzőcipők "illatát" érzed.
Aven Armand csodás cseppkövei
Roquefort, így készül a híres sajt
Felfedezzük a környék nevezetességeit busszal és gyalog egyaránt. Sétálunk Millau, Montpellier, Avignon, Nimes utcáin, elmentünk a Pont du Gard-hoz.

Pont du Gard, Avignon, Millau, Nimes elfáradtunk...
A fő attrakció azonban a kanyon, amelyet a Tarn folyó mélyített ki év milliók alatt. Ahogy itt állok a fölém magasodó sziklák között, felidézem mit is tanultunk az idén a föld felszínt formáló erőkről. Ez aztán a szemléltetés!
Ezen az úton közlekedtünk az autóbusszal naponta
Szabadidőnk nagy részét a folyó partján töltjük. Nekünk, akik a Tisza és a Duna partján lakunk, furcsa ez a keskeny, de állandóan zúgó, robajló vízi világ. Még az alacsony víz hőmérséklet sem tud visszatartani attól, hogy kihasználva a folyó sebes sodrását vitessük magunkat az árral. A bátrabbak kajakkal is leereszkedhetnek a folyón. A 11 km hosszú túra után alig bírjuk kivárni a vacsorát.

Indul a vízi túra
A sok-sok programnak köszönhetően fel sem tűnik, hogy máris eltelt egy hét. Sajnos eljön az indulás napja. Még egy utolsó séta a hangulatos utcákon, egy  búcsú pillantás a folyóra és már haladunk az autópályán a tengerpart felé. 
Elérkezett a búcsú pillanata
Itt újabb élmény vár ránk, Nizzánál megmártózunk a Földközi-tenger azúrkék vizében. Letérünk az autópályáról Saint-Paul-de-Vence, a legszebb Provence-i erődített városka felé, barangolunk ódon házai között. Az este Monacóban talál minket, ahol a sétányról megcsodáljuk a kaszinókat, természetesen csak kívülről. Genova mellett egy ifjúsági szálláshelyen éjszakázunk.

A Riviérán is voltunk...

Az utunk hazafelé Olaszországon és Ausztrián át vezet. A Milánói dóm, a Garda-tó, és Verona, magával ragad az a "bizonyos" erkély.

Milánó, Garda-tó, Verona (ó, Júlia)...
Az éjszakai buszozás közben Júliáról és Rómeóról álmodok. Mikor felébredek, buszunk már jól ismert tájakon suhan velünk. A határtól hazáig vezető úton egyre csendesebbek vagyunk. Érthető, hiszen elfáradtunk, és alig várjuk a találkozást családunkkal. Én is azon kapom magam, hogy az ablakon kinézve nem a mellettünk elszaladó tájat látom, hanem az elmúlt 13 nap eseményei peregnek a szemem előtt. Minden együtt volt, ami egy utazáshoz feltétlenül kell: jókedvű társaság, kellemes időjárás, izgalmas programok és ne felejtsük ki a felsorolásból a remek ellátást sem.


A buszról leszállva mondogatjuk egymásnak: találkozunk jövőre egy másik helyszínen. Már itthon, a fotelban ülve a JEKA ismertető füzetét nézegetve arra gondolok, hogy Csehországtól Írországig, Norvégiától Spanyolországig, Svájctól Angliáig hány és hány gyönyörű hely várja még, hogy felfedezzük, fiatalabbak és idősebbek egyaránt."
Mennyi kaland, mennyi nyári élmény...
A következő év utazásai az angol Tó-vidék és Skócia rejtélyes vidékeire valamint egy nyolcadikos osztály búcsú kirándulására Csehországba, Prágába és a Berounka folyó völgyébe röpítenek el, kedves olvasóm...: )  

2013. március 12., kedd

Gyere velem, vár a vadregényes FRANCIA NAGY KANYON



2001 június 24. este indult a "Kiss csapat" újabb kalandozásra. Ezúttal a francia "Nagy Kanyon" a Gorges du Tarn az utazás célpontja. Keresgélve emlékeim "kincsei" között, megtaláltam azt az újság cikket, melyet hatodik osztályos útitársunk írt erről a kirándulásról. Ezt olvashatod most.


Gorges du Tarn, a  francia "Nagy Kanyon"  
"Franciaország. A mai napig ez a szó csak egy földrajzi név volt számomra. Egy olyan ország neve, amellyel csak képeken és könyvekben találkoztam. De ez már nem sokáig lesz így. Hamarosan felszállok egy buszra, ami Dél-Franciaországba, a Tarn folyó völgyébe viszi népes csapatunkat.
Mindenki időben érkezik, így rövid búcsúzkodás után indulunk is. Kicsit megszeppenek, hiszen egyedül, a szüleim nélkül még soha nem utaztam ilyen messzire és hosszú időre. A társaság és hangulat azonban gyorsan jó kedvre derít. Tudjuk, hogy hosszú utazás vár ránk, mégsem csüggedünk. Ahogy sötétedik, lassan elcsendesedik a csapat, előkerül a kispárna, a takaró. Jó éjszakát.

Csipkerózsika kastély,  Neuschwanstein
Kora reggel sétálunk Salzburg szinte kihalt és csendes utcáin, ami nemsokára nyüzsgő élettel telik. Utunk során megcsodáljuk Neuschwanstein meseszerű kastélyát, és könnyedén odaképzeljük Csipkerózsikát a hófehér falú, karcsú toronyba. Az éjszakát Tirolban, a Lech folyó völgyében lévő Stanzack faluban egy szép kis JEKA házban töltjük.

Ebben az "ismerős" házban aludtunk

Következő nap délelőttjén a társaság teljes egyetértésben sétál Liechtenstein fővárosának utcáin, és még nem is sejtjük, hogy néhány óra múlva két táborra szakadva harcolunk egymás ellen. Nem kell megijedni, a csata helyszíne egy svájci hágó csak nem 2500 méter magasságban, ahol bőszen hógolyózunk a nyári télben.

A Rhone-gleccser és hócsata
Városnézés útközben
Most egy Genfhez közeli szálláson tértünk nyugovóra, hogy másnap reggel frissen sétáljunk egyet Genf nevezetességeit csodálva. Útközben láttuk még Orange francia városka római kori emlékeit.

Orange római kori emlékei között
Ahogy közeledtünk utunk végállomása felé, egyre többet gondoltunk vetett ágyra. Szállásunkról és ellátásunkról a JEKA gondoskodik, így ezek miatt nem kell aggódnunk, tudjuk jó kezekben vagyunk. Franciaországi "lakóhelyünk" Les Vignesben, egy festői kis faluban van. Házunk közvetlenül a gyors folyású Tarn folyó partján áll, melyben egyszerűen berendezett, tiszta szobák várnak ránk, fáradt utazókra. 


Ez lesz a "mi" házunk egy hétig : )
Hogyan telt a következő hét, milyen kalandokban volt részünk, megtudhatod nemsokára, de most kicsit elfáradtam, pihenek és folytatom... : )

2013. március 3., vasárnap

Norvégia, a fjordok hazája

VI ELSKER NORGE! Isten hozott Norvégiába!

A fjordok Norvégia jellegzetességei. A jégkor óriás gleccserei és az általuk szállított kőtörmelék U alakú völgyeket mélyített, amelyeket később elöntött a tenger. A fjordok tükörsima vizébe szépséges vízesések hullanak a szinte kéznyújtásnyi távolságban lévő kisebb-nagyobb gleccserekből.


Azt még nem említettem, hogy a JEKA munkatársa itt is minden este felkeresett bennünket, tanácsokat és segítséget adott a következő nap programjához, mi pedig megadtuk a tervezett kirándulás útvonalát és helyszíneit, hogy szükség esetén a segítségünkre siessenek.

A kirándulás útvonala
Útban a Sognefjord felé
Most hosszabb kirándulás következik, a Sognefjord és Bergen az úti cél. E kétnapos körutunk során számtalan (a számlálást száz körül abbahagytuk) kisebb-nagyobb vízesés mellett haladtunk el, Stalheimsfoss,
Voringfossen (ez Norvégia legszebb vízesése, a hatalmas víztömeg 145 méter magasságból zuhan alá). Találkoztunk rénszarvasokkal, igaz karámba fogva, egy igazi viking hőssel Vangsnesben, igaz 26 méter magas szobor formájában.

Viking hős(ök) Vangsnesben a fjord mellett
A természeti látnivalók mellett megnéztük a viking kultúrát idéző zsindelytetős Hopperstad-árbóctemplomot
Vikben.

Vik, árbóctemplom
És következik Bergen! A XV. századi hanza házainak és kikötőjének köszönhetően a Világörökség része.
Megtapasztalhattuk a "fehér éjszakák" szépségét, bűvös hangulatát, este 11 óra után is úgy sétáltunk a városban, mintha alkonyat lenne. 

Bergen és Grieg a "fehér éjszakák" hangulatával
Bergen a világhírű  zeneszerző, Grieg szülővárosa is. Hallgassatok bele Edvard Grieg gyönyörű zenéjébe.
Kempingben töltött éjszaka után ragyogó napfényben is megcsodáltuk a város látnivalóit. A piacon áttekinthetetlen szín áradatban olvad össze a nyüzsgő tömeg a halak, virágok, gyümölcsök bőséges, vonzó kínálatával.

Bergen
Csodálatos élmény volt az átkelés komppal a Hardangerfjordon! A hajó fedélzetéről fantasztikus látvány tárult elénk. A fjord panoráma útján haladtunk tovább, a zord, de még is fenséges tájának sziklafalai alatt húzódik meg az ország gyümölcsös kertje. A Steindalsfossen-zuhatag volt kétnapos kirándulásunk utolsó megállója.

Átkelés a fjordon, vízesések 
A 2000 méteres hegyvonulat legszebb ékszerei a jégmezők és a csodás hegyi tavak, a végtelenbe futó út sétára csábított, könnyűnek és szabadnak érzed magad a kristálytiszta levegőn, csak a társadul szegődő szél zúgása felelget a bennünk születő végtelen béke hangjaira...

Út a végtelenbe 
A hét nap alatt - közel 3000 km-t megtéve - megismerkedtünk az ország jellegzetes táji szépségeivel, a hó és jég borította 1500-2000 méteres sziklás hegyekkel, a hegyek közt hol szűken, hol szélesen kanyargó fjordjaival, a haragoszöld színű fenyvesek között meghúzódó gyors folyású patakokkal, és ami a legjellegzetesebb, a mélybe alázuhanó vízesésekkel.
Norvégiai tartózkodásunk utolsó napját Oslo múzeum - szigetén töltöttük, sétáltunk a csodálatos Vigeland szoborparkban, megnéztük a Fram, Viking, Kon-Tiki és Néprajzi Múzeumot.

A múzeum - szigeten Osloban
Hazafelé tartó utunk során betértünk több ismert kis - és nagyvárosba: dániai kikötésünk után Helsingörbe, mely a romantikus "Hamlet" kastélyával teszi festőivé a kisváros látképét; Koppenhágába, ahol megcsodálhattuk Andersen híres mesealakjának a "kis hableány"-nak szobrát; és Németország egyik leghangulatosabb hanza városába, Lübeckbe.

Hazafelé

Hosszú kirándulásunk záró akkordja: Hannover, mely ebben az évben - tavasztól őszig - az  EXPO2000 világkiállításnak adott otthont. Közel 200 ország építette fel itt pavilonjait, melyek modernségükkel, a kiállítások témáival a jövő felé kalauzolta el látogatóit.


Ez az utazás is egy mesebeli út volt, és mint mondják: " szép volt, gyönyörű volt, csak álom, igaz sem volt?"
De, igaz volt....

(Ha rákattintasz egy képre, kinagyítva nézheted... :)

Következő bejegyzésem Franciaország déli részére röpít el, gyere Te is velem... :)